Lajtha kórusairól
ERDŐS ÁKOS
A kórusművek számukat tekintve nem képeznek jelentős részt Lajtha munkásságában. Zenei értékeik szempontjából viszont a XX. századi magyar kórusirodalom legfontosabb alkotásai közé tartoznak, Bartók és Kodály művei mellett. Két időszaka volt Lajtha életének, amikor kórusműveket komponált. Kilenc a cappella vegyeskarát 1932 és 1940 között írta. Életének utolsó évtizedében, 1950 és 1958 között pedig katolikus egyházzenei műveket alkotott. Érdekes az időbeli eltérés karvezetői tevékenysége és kórusműveinek keletkezési dátuma között. Míg karnagyként a 20-as évektol működött, kórusműveket csak egy évtized múlva komponált. Talán elegendő karvezetői tapasztalat megszerzése után akart csak hozzákezdeni kórusművek írásához. Az első korszakban keletkezett vegyeskarok a következők:
Két kórus op. 16, 1932 Áprily Lajos verseire
Két kórus op. 23, 1936 Charles d’Orléans verseire
Négy madrigál op. 29, 1939 Charles d’Orléans verseire
Hol járt a dal? op. 32, 1940 Áprily Lajos verseire
A francia versek magyar fordításait Áprily Lajos készítette el. Lajthát baráti szálak fűzték a költőhöz. Ő volt az egyetlen magyar költő, akinek verseit Lajtha megzenésítette. Áprily a kórusműveken kívül a Lysistrata-balett librettójának megírásánál is segédkezett. A Négy madrigál esetében Nádas Katalin is szolgált fordítással. A Charles d’Orléans-versek kiválasztásánál Lajtha ügyelt arra, hogy elkerülje a Debussy által már megzenésítetteket. A kórusok megírása időben egybeesik a Bárdos és Kerényi nevéhez fűződő Éneklő Ifjúság-mozgalom kibontakozásával és a Magyar Kórus kiadó munkájának kezdetével. Lajtha nem csatlakozott a mozgalomhoz és kórusainak hangvétele is egészen más volt, mint az új dalos mozgalom népdalfeldolgozásai és megzenésített versei. A népdalfeldolgozásról alkotott véleményét a következőképpen foglalta össze: “Részemről nem nagyon támogatom a folklórt a zenében. Nézetem szerint csakis az alkotó személyisége adja a művek értékét és jelentőségét, nem pedig az anyag.” Bárdos Lajos és szerzőtársai Kodály nyomában haladva a népdal mellett a Palestrina-stílusból táplálkoztak. Lajthára egyáltalán nem volt hatással a reneszánsz mester. Ezzel szemben Bach zenéjéből – elsősorban kontrapunktikájából – sokat merített. 1910-es tanulmányútján Lipcsében óriási hatást gyakorolt rá a barokk mester művészete és elsősorban hangszeres és kamarazenéjében sok esetben érződik hatása. Egyetlen dolog volt, amiben Lajtha egyetértett a kórusélet akkori szereplőivel: ez a német-osztrák Liedertafel stílus teljes elvetése volt. Lajtha a stílussal szembeni ellenszenvét az is mutatja, hogy a tipikus Liedertafel együttesre, férfikarra egyáltalán nem ír. Különleges és egyedülálló Lajtha kórushangja a kor kóruszenéjén belül, de saját akkoriban komponált műveivel sem mutat kapcsolatot. Egyes, máshol is alkalmazott harmóniai elemek, mint például a rá jellemző párhuzamban mozgó akkordsorok színhatásként való alkalmazása azonban megfigyelhető a kórusokban is. Szép példája Lajtha szövegábrázoló készségének a két halálközeli hangulatot árasztó Áprily-kórus: az Esti párbeszéd és a Hegylakók. Lajtha zenéje nem csak illusztrálja a verseket, hanem felerősíti azok drámai erejét. Maradéktalanul kiaknázza a kórusban rejlő hangzásbeli lehetőségeket. Sokféle színhatást alkalmaz ezekben a művekben: a szövegtelen részeknél különböző hangzókkal, csukva, félig csukva, zümmögve énekel a kórus.